Bizonyított tény, hogy elegendő egyetlen félmozdulat, mely aurámat kizökkenti napi rutinjából és elindul egy burleszkbe illő akció-lavina, melyben tétova -ostoba- hezitálások valamint félresikerült döntések váltják egymást kétségbeesett és tragikus egymásutánban, próbálják helyrehozni a helyrehozhatatlant.
Mindennek az a vége, hogy miközben idegesen menekülök a nemlétező kalauz elől, a vonaton felejtem a mappámat az összes aktuális tananyaggal, jegyzeteimmel; és bár ezek pótolhatók, én idióta erőfeszítéseket teszek visszaszerzésükre, melyek csomó időbe és pénzbe kerülnek. És a végén túl későn érek haza: már bezárt a közért.
Az ilyen akciók után, ha leülepedett a füst, kérdezem magamtól, hogy mégis kit is akarok én becsapni magammal?